remenysugar

Ezt a blogot én azért indítottam anno, mert mikor a műtét előtt álltam, nagyon kevés információt találtam, arról, hogy mi lesz utána. De 1-2 friss bejegyzésen kívül semmit. Sehol nem találtam arról leírást, hogy mi lesz a műtét után 1, 2, 5 vagy akár 10 év után. Így gondoltam leírom, hogy mindenki követhesse a sorsomat és évek múltán is lehessen látni, hogy mit okozott a műtét (természetesen pozitívan indultam neki, nem godnoltam, hogy ennyi bajom lesz majd belőle).

Szóval így, közeledve a 2 évhez, vegyes érzelmekkel írom le a tapasztaltakat. Az egy éves kontroll óta szinte semmi sem változott. Sem a homályos éjszakai fények, sem a fényérzékenység, sem a szúró érzések. Így tehát már nem is nagyon reménykedek, hogy valaha is ez el fog múlni.

Nem szeretnék senkit sem eltántorítani a műtéttől. Többször hangsúlyoztam már, hogy valószínűleg én voltam túlságosan peches, de azért leírom az "élményt", azért, hogy ha valakivel ugyenez történik, akkor tudja, hogy mi várható.

Sokat gondolkodom azon, hogy vajon újra megtenném-e. Megműttetném-e a szemem, vagy nem. Pár hónapja egyik éjjel minden különösebb ok nélkül arra ébredtem, hogy irdatlanul szúr, éget és fáj a szemem, pont úgy, ahogy a műtét utáni napon. Nem attól fájt, hogy kinyitottam, hisz aludtam, és mikor felébredtem a fájdalomra, ki sem tudtam nyitni a szemem. Valahogy éjjel 3 lehetett, és mivel egy kis faluban lakunk, a műtét helyétől 150 km-re, ráadásul vasárnap volt, nem tudtam mit tenni. Egy órát még elszenvedtem, kínlódtam, nem tudtam kinyitni a szemem, de nem akartam senkit sem felzavarni, aztán 4-kor már nem bírtam tovább. Megkértem a páromat, hogy kísérjen el édesanyámhoz, aki állatorvos és természetgyógyász. Reméltem, hogy tud vele valamit csinálni. Akkor a lidocain injekciójából fecskendővel belecseppentett a szememimbe. A szer csípett, de valószínűleg nem maga az anyag, hanem alapból fájt a szemem. Anci pár perc múlva megint cseppentett, közben hívta a szentesi ügyeletet. Ők azt mondták, hogy műtött szemmel nem tudnak mit csinálni, vigyen le Anci engem Szegedre. Nem akarom őket minősíteni...kb. 10 perc után kezdett hatni a lidocain, és már ki tudtam nyitni a szemem. Még pár napig használnom kellett, mert nagyon fájt a szemem, aztán, mikor kb. 1 hétre rá lejutottam Szegedre, persze már nem tudták megmondani, hogy mi is történt akkor, mert már megint minden tökéletes volt a szememmel.

Még manapság is történnek velem ilyesmik. Ezért is vagyok egy kicsit lelombozva az egész szemműtét miatt. De arra még mindig nem tudok választ adni, hogy újra megtenném-e. Talán 1-2 hónap, vagy év múlva már olyan dolgok fognak velem történni, hogy még azt is megbánom, hogy egyáltalán eszembe jutott a műtét. Nem tudom, mert nem tudom, hogy mi várható hosszú távon...

A műtét után immár eltelt egy év...én vártam..vártam sok mindent...gondoltam, amint letelik az a bizonyos teljes gyógyulási 6 hónap, no onnantól kezdve már nem lesz több cseppentés, nem lesz több fájdalom ébredéskor, nem lesz fényérzékenység, és mindig és mindenkor tökéletesen fogok látni.

Hát...szóval az 1 éves kontrollra már nem olyan lelkesen mentem be, mint anno a többire. Megint voltak vizsgálatok. A táblán az egyik szememmel a legeslegalsó betűt is láttam, a másikkal "csak" az utolsó előttit. Persze nekem ez fantasztikus eredmény, hisz a piros vonal alatti elsőt sem láttam már soha, és szemüveggel is max. a piros vonal alatti első betűt láttam. Ez tök jó..hmm...csakhogy, hogy is mondjam, nem akarok úgymond hálátlan lenni..de nem volt "kellemes" a gyógyulás. Hónapokig, azaz immár 1 évig tatró küszködés, mindig abban a reményben, hogy majd 1-2 hét múlva már jobb lesz...de nem lett.

Hogy mik is voltak a tüneteim? Állandó szemszárazság, ami azt hittem 6 hónap után el fog múlni, de nem...igaz, hogy a szemzselé sokat segít, de én reménykedtem abban, hogy egyszer végleg elhagyhatom majd...aztán ott van az esti fények homálya (még mindig -,-), reggelente még mindig csak óvatosan tudom kinyitni a szemem, mert ha hirtelen nyitom ki, beszúr....már reggeli fényben sem tudok kimenni napszeműveg nélkül, nemhogy napközben. Olyan lettem, mint egy vámpír ilyen szempontból, ugyanis csak akkor tudom elhagyni a napszemüveget, ha már sötét van, vagy ha teljesen be van borulva, egyébként ki sem tudom nyitni a szemem, annyira érzékeny a napra.

Továbbá elég kínos az is, hogy amikor picit megdörzsölöm a szemem, mert fáradt vagyok, akkor amint egy picit jobban megnyomom, elkap a műtét utáni szúrós érzés, és percekig tart.

Én nagyon szeretek úszni, és a víz alatt én mindig nyitott szemmel úsztam, sosem volt semmi bajom, de a műtét óta hiába telt el egy év, ha most kinyitom a víz alatt a szemem, nagyon fáj.

Sajnálom, hogy csak rosszat tudtam mondani. Ismétlem, remélem, hogy másoknak nincsenek ilyen gondjai. Lehet, hogy én pont benne vagyok abban a pár százalékban, aki csak jól megszívta....

Igazság szerint ez már egy kicsit későbbi, mint 3 hónap, mert a plusz kontroll miatt nem akartam szinte rögtön utána kontrollra menni. Ismét nagyon fájt a szemem, éjjelente nem tudtam aludni, mert annyira szúrt és égetett. Már az ügyeleten gondolkodtam. Egy tubus szemcseppet alig egy hét alatt elhasználtam, és a reggeli ébredések szörnyűek voltak.

Tudom, hogy azt mondták, hogy 6 hónap a teljes gyógyulás, de azért én már reménykedtem, hogy legalább ez az iszonyatos fájdalom nem fog tovább kínozni.

Elmentem a "kötelező", azaz melegen ajánlott 3 hónapos kontrollra. A doktornő, mint mindig, most is azt mondta, hogy szépen gyógyul, az elvárásoknak megfelelően...kezdek egy kicsit szkeptikus lenni, mert a többi ismerősömnek, akit műtöttek, már 3 hét után semmilyen fájdalma nem volt, csupán a szemszárazság maradt vissza. Elmondtam a dokinak, hogy még mindig kegyetlenől fáj, erre, ő megkérdezte, hogy a szemzselét használom e... -.-  hát neeeem, nem a szemzselét, mert még életemben nem hallottam róla. Jah, hogy azzal sokkal könnyebb, és nedves védőréteget biztosít 12 órán keresztül? ... nem akarok semmi rosszat mondani, mert tényleg rendesek voltak velem, csak ezek azok az apróságok, amik éjjeleken át tartó sírástól és kínlódástól tudnának megóvni.

A kontrollon persze minden rendben volt, a szemem jó, a gyógyulás rendben megy...

Reményteli, és izgatott, sugárzó arccal léptem be a patikába és kértem ki a csodazselét. Alig vártam, hogy hazaérjek. Persze az első cseppek mellémentek, mert más, mint a szemcsepp. De mikor betalált, hát az elmondhatatlan. Este benyomtam a zselét, és reggel, mikor kinyitottam óvatosan a szemem, még mindig tartott a csuda hatás. Örültem neki, de kicsit bosszantott is, hogy miért kellett eddig szenvednem.

Na de mostmár lassan 2 hete használom a zselét, és elmondhatatlan a különbség, árban pedig nem drágább, főleg, hogy elég napi 2szer használni, hiába írja a 4szeri alkalmazást, nem kell annyit. Ezzel egyelőre a szemszárazság meg van oldva, és azóta nem is fájt a szemem.

Már csak annyi szépséghibája van a dolognak, hogy az éjszakai fények nagyon mosodnak, ami nem túl kellemes, mert elég sokat vezetek éjjel. De remélem ez is megoldódik majd valahogy.

Folyt, köv..

Ismét fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy ezek a saját tapasztalataim. Ebben semmi törvényszerűség nincs. Ahány műtött emberrel beszéltem, annyiféle változatot hallottam a gyógyulásról. Ami most velem történt, még soha nem hallottam senkitől, és sehol sem olvastam. Valószínűleg senki mással nem fog megtörténni a közeljövőben, csak azért írom le, mert én nagyon megijedtem, és ha esetleg más valakivel is megtörténne, tudja, hogy miről van szó.

Sajnos be kellett iktatnom egy extra kontrollt, ugyanis az egyik reggel egy igen kellemetlen dolog történt velem.

A szteroidos cseppeknek a kúrája 9 hétig tart. 3 hétig napi 3 csepp, utána 3 hét napi 2 csepp, majd 3 hétig napi 1 csepp.

Én már éppen rátértem a 3. szakaszra, és már a napi egyszeri csepegtetésnél tartottam, amikor sajnos kezdtem érezni a nyomást, és a kellemetlen érzést a szememben. Nem mondom, hogy konkrétan a cseppek csökkentésétől van, de tény és való, hogy pont akkortól kezdett a szemem jobban reagálni a külső dolgokra (füst, hagyma, hideg levegő, száraz levegő, főzésnél a gőz...), amik már nem is zavartak. Persze az egyetem miatt már elég sokat voltam fent, reggelente dagadt szemekkel ébredtem a kialvatlanságtól, és sokat kellett a monitort néznem a beadandókhoz, vagy éppen csak mert diákat kellett megtanulni. A lényeg, hogy kezdtem érezni, hogy valami megváltozott (és nem éppen a jó irányba). Gondoltam várok még egy kicsit, hogy ne vaklárma legyen, és ne zaklassam feleslegesen a klinikát. De a szobatársam mindent megoldott.

Egyik reggel valami iszinyatos csattanásra ébredtem, és mivel felriadtam, ezért hirtelen kipattant a szemem. Pár perc múlva ki is derült, hogy a szobatársamnak új ébresztője van, és max hangerőre állította az egyébként is elviselhetetlen hangot. Amilyen gyorsan kipattant a szemem, olyan gyorsan be is csuktam, mert iszonyatos fájdalom nyílallt a szemeimbe. Fogalmam sem volt arról, hogy mi ez és mitől van, de azt éreztem, hogy ugyanolyan kegyetlenül fáj, mint a műtét utáni éjjelen. A műtét ekkor már majdnem 2 hónapja volt...Becsuktam a szemem, azaz szorítottam, és vártam...vártam 5 percet, vártam 10 percet, de nem múlt el. Na ekkor kitört rajtam, aminek ki kell törnie. fogalmam sem volt arról, hogy mi történt, de természetes emberi pánikolás tört rám, és már arra gondoltam, hogy vége a világomnak. Kegyetlenül szúrt, és akkor (reggel 5 órakor) eldöntöttem, hogy kicsit előrébb hozom a következő kontrollomat. Nyitásra be is mentem a klinikára, soron kívül meg is vizsgáltak, a doktornő azt mondta, hogy levált a heg a bal szememről, és a jobb szememből is kivált egy darab. Azért érzem úgy, mint a műtét után, mert majdnem ugyanolyan állapotba kerültem. Fájt. Megijedtem. Iszonyatosan mérges voltam.

Azt mondta, hogy most megint be kell gyógyulnia (pedig pont ez a része volt az egésznek, amit még egyszer nem akartam átélni). A doktornő azt mondta, hogy ilyen nem gyakran van. És figyelmeztetett, hogy figyeljek oda a reggeli ébredésekre, hogy ne nyissam ki hirtelen a szemem, mert a szemhéj hozzátapad a száraz szemhez, és amikor hirtelen kinyitom a szemem, akkor a szemhéj leránthatja a heget. Hát igen...már majd 2 hónapja volt a műtét, és eddig még ilyen nem történt, ergo óvatosan szoktam kinyitni a szemem, mert nem kell ezt mondani, hisz érzem én, hogy milyen száraz reggelente a szemem. De ez az utóbbi kelés nem rajtam múlt. Ez nagyon felbosszantott.

A lényeg a lényeg. Eddig is nagyon vigyáztam a szemeimre, de most még sokkal jobban. Már eddig is érzékenyen érintett, ha valaki az arcom felé nyúlt, mert a műtét óta nem nagyon tudok elviselni semmi olyasmit, ami a szememhez közelít. Sokkal érzékenyebb lett természetesen, de a fentebb említett dolog álmomban nem jött volna elő. Igazság szerint ennek a lehetőségéről nem is tájékoztattak.

Na, most jöjjenek a jó dolgok. A látásom már kezd élesedni. Ezen pedig azt értem, hogy élesedni kezd, és nem azt, hogy látni most kezdek el. Eddig is láttam már úgy, hogy tudjak olvasni, de most élesednek a fák levelei, a fűszál körvonala, és ami a leghihetetlenebb (ezt csak a szemüvegesek érthetik meg), hogy látom az íriszemet. Eddig, ha szemüveg volt rajtam, és azon keresztül néztem a tükörbe, akkor az üveg miatt nem volt olyan a kép. Ha pedig levettem a szemüveget, akkor meg a homályos látásom miatt nem láttam a saját szemem.

El sem tudom mondani, hogy ez milyen furcsa. Tisztán látni a saját szemem a tükörben. Szóval már szemüveg nélkül megy az olvasás a piros vonal alatt 1 betűig, és még azt mondják, hogy javulni fog. Összehasonlítás képp elmondom, hogy én eddig szemüvegben már nem láttam a vonal alatt semmit.

Nem tudom mi lesz ezután, de én csak reménykedni tudok.

Egyébként a szemem nem szúrt olyan sokáig, mint a műtét után. Az újra hegesedés már "csak" 1 napot vett igénybe. Persze nem volt kellemes, de legalább tudom, hogy a szemem nem romlott el, vagy nem lettem hátrányban emiatt a kis gigszer miatt.

Vegre hazaertem a sajat szobamba...termeszetesen azzal kezdtem, hogy kivegeztem minden fenyforrast, es lefekudtem aludni.

Ekkora mar megint kiment a kontrollon kapott erzestelenito hatasa, de megsem fajt mar annyira a szemem, mint elotte...a fogpiszkalo is kevesebbszer szurt mar, es mar nem tartottam olyan gorcsosen a szememet sem. Nem gondoltam volna, hogy a 3 napos fajdalom az csillapulo fajdalom lesz...azt hittem, hogy vegig ugyanugy fog fajni, majd a 3. nap utan kezd enyhulni...De szerencsere nem igy tortent. Nekem mar a masodik nap lenyegesen kevesbe fajt, a 3. napra meg szinte teljesen elmult. Ami megmaradt, az inkabb az, hogy eleg sokszor ereztem szaraznak a szemem.

A lakasban is allandoan hordtam a napszemuveget, hisz meg eleg erzekeny voltam a mesterseges es termeszetes fenyre is. Ez a hegesedes utan (ami max 3 nap) annyiban valtozott, hogy a mesterseges fenyre mar nem voltam erzekeny, viszont a termeszetesre meg annal inkabb. Dehat nem veletlenul mondtak, hogy viselni kell azt a napszemuveget 3 honapig legalabb.

A mutetem utani par nap azon a bizonyos kinzo ejszakan kivul jol telt. Nem mondom, azert meg a reggelek kegyetlenek tudtak lenni, mivel az ejjel kiszaradt a szemem, igy a reggeli szemnyitas felidezte bennem az elso ejszakamat, de csak amig nem cseppentettem a mukonnyet. Napkozben ritkabban fordult elo szuro hatas, foleg ha elfaradt a szemem, ha kiszaradt, vagy ha a konyhaban voltam, es Ancim eppen hagymat pucolt :)

A Doktorno azt mondta, hogy akkor gyogyul gyorsabban a szemem, ha nyitva van. Mivel csukva mar nem fajt, ezert neha kinyitottam, de nem volt az olyan egyszeru. Amikor kinyitottam, csak 2-3 masodpercig tudtam nyitvatartani, de mar ez is tobb volt a semminel...majd lassan lassan hosszabbodott ez az idotartam.

Nekem a leghatasosabb fajdalomcsillapito az alvas, igy nem szegyenkeztem annyit aludni, amennyit csak birtam, hogy minel jobban teljen az ido, es azalatt is gyogyuljak. Lassan eljutottam oda, ugy a 3-4. napon, hogy mar viszonylag allandoan nyitva tudtam tartani a szemem. En vegig azon imadkoztam, hogy a fajdalom elmuljon. Persze mikor elmult, mar azt akartam, hogy csak annyira lassak, hogy ne menjek neki senkinek... :) (az ember mindig tobbet es tobbet akar :)

Szoval azert kellett koncentralnom, mert az elejen meg eleg homalyosan lattam. Pl. eleg sokaig nem tudtam felismerni az embereket arc alapjan, csak jaras, es beszed alapjan. Ez azert nagyon furcsa volt nekem. Olvasni termeszetesen meg nem nagyon tudtam az elso napokban. Azonban a mutetem elott elolvastam az Alkonyatot, es baromi kivancsi voltam a masodik reszere, az Ujholdra. Az elejen meg felolvastattam a hugaimmal, de mikor elfaradtak, akkor az en kivancsisagom meg nem csendesult, igy a 3. - 4. napon megeroszakoltam a szemeimet, es nekialltam olvasni. A betuk meg elmosodtak, olyan, mintha a tinta elfolyna a szemem elott, de ilyenkor pislogtam egyet, es kesz. 8 ora alatt olvastam ki a 800 oldalas konyvet megallas nelkul. En hiszem azt, hogy ez sokban segitette a gyogyulasomat, mert nyitva volt a szemem, na meg a siros resznel legalabb termeszetesen nedvesedett be a szemem  :)

Termeszetesen ez ido alatt vegig cseppentettem mindent amit kell, ugyanis azt mondta a doktorno, hogy aki betartja az utasitasokat, annak 100%os az eredmeny. Annak nem tokeletes, aki nem cseppent, vagy nem hord szemuveget...

Szoval a mutetet koveto 5. nap volt a 2. kontroll. Ez nagyon erdekes volt, mert csinaltak egy sima vizsgalatot, a tablasat. Eloszor rendes lencseket cserelgetett (kicsit lelkiismeret- furdalasom volt, mert nem lattam tokeletesen, de ez butasag), majd egy sima sotetitett lencset rakott be (dioptria nelkulit), amin csak egy pici luk volt kozepen...azon amit kilattam es elolvastam, bazi eles volt, es siman vegigolvastam a tablat. Azt mondtak, hogyha begyogyul a szemem, akkor ugy fogok latni, mint ahogy ezen a kis lukon keresztul lattam. Mit ne mondjak, nagyon boldog voltam. El sem hiszem. Ismet azt mondta a doktorno, hogy minden ugy van, ahogy lennie kell, szepen gyogyul a szemem.

Bar meg nagyon furcsa, mert ugye tobb mint 10 evig voltam szemuveges, es a mozdulatok, a reflex bennem van...amikor felveszek egy garbot, elotte mindig le akarom venni a szemuvegemet, es ra kell jonnom, hogy nincs. Vagy allandoan fel akarom tolni, es igy csak az orromat vakargatom, mert mar nincs szemuvegem. :)

Nem vagyok turelmetlen, csak azt szeretnem, hogy tokeletesen lassak, teljen annyi idobe, amennyibe kell.

A 2. kontrollon leallitottak az antibiotikumot, es helyette kaptam szteroidot. Pont elotte olvastam egy blogban egy leanyzo elegedetlenseget a szteroiddal kapcsolatban. De o biztos nem tudja, hogy ez szemcsepp, es nem szajon at beveheto szer. A masik pedig az, hogy a mutet utan a szem tulerzekenysegeben mindenre begyullad, mert tulsagosan erosen akar vedekezni az immunrendszer. Ezert a sima portol, goztol, fusttol, barmitol begyulladhat. A szteroid cseppek ezt a tulzott immunitast probaljak csillapitani. En is erzem, hogy a cseppek utan teljesen megnyugszik a szemem, majd lassan a nap teltevel egyre erzekenyebb, mig meg nem kapja a kovi cseppet. A mukonnyet meg mindig kell cseppenteni, de nem kotelezo, hanem szuksegszeruen.

Boldog vagyok, hogy megmuttettem. Mindig mellettem van egy konyv, hogy amint felebredek, lassam, hogy mennyire folynak meg a betuk, es reggelente izgatott vagyok, mert tudom, hogy naprol napra elesebben latok. A mutet utani 1-2 hetben meg/mar ugy lattam, mint elotte szemuveg nelkul...

(folyt kov :)

Ez a rész nem lesz egy kellemes dolog...ha azért olvasod el, mert a műtéten filózol, akkor amint ezt elolvastad, olvasd el a következő napjaimat is. Hisz egy "kis" fájdalomtól, ami adott esetben elviselhetetlen, nem szabad visszariadni attól, hogy utána egy szinte biztosított, gondtalan életet élj azon a területen, amin ez a műtét segíthet.

Én sokat olvastam és tudakoltam másoktól, hogy milyen volt a gyógyulás. Mindenkinek más volt, és nem volt ugyanaz a fájdalom, sem a fájdalom ideje. Ez mindenkinél változhat. Nálam ez így volt, de ne gondold azt, hogy veled is így lesz! Sokaknak kellemesebb volt a felépülés, mint nekem.

Amint kiléptem a műtőből, még homályosan láttam, nem csuktam be automatikusan a szemem. Viszont amikor kiléptem a klinika ajtaján és éreztem, hogy a jobb szememet elhagyta az érzéketlenség megnyugtató állapota, hát akkor az görcsösen becsukódott a jobb szemem(persze a ballal együtt csuktam be, biztos, ami biztos :). Ráadásul a fény (ami du. 5-kor volt) még csukott szemmel is elviselhetetlen volt, így a kísérőmként magammal cipelt Ancikám 2 pulcsit rakott a fejemre, hogy végre a kissé megnyugtató sötétbe burkolózzak.

A doktornőtől úgy váltunk el, hogy másnap találkozunk. Azt mondta, az éjjel kellemetlen, égető, és idegentest érzést fogok érezni, és holnap ezen valami cseppel segíteni fognak...

Elég gyorsan hazaértünk az albiba, és a lakótársak tök rendesek voltak velem. De ekkorra már a bal szememből is kiment az érzéstelenítő hatása (mostmár értettem miért kellett műtét közben is folyamatosan cseppenteni az érzéstelenítőt...nagyon hamar elillan). Próbáltak kérdezgetni, felolvasni nekem, hogy eltereljék a gondolataimat, de hamar leálltak a pletykalap divat oldalánál, és az új ruhákat és táskákat kuksolták, ami meg persze nem feledtette velem hátrányomat az ügyben :-/

Természetesen már felvettem az előre megvásárolt 100%-os UV szűrős napszemüvegemet, lekapcsoltattam minden lámpát. Bár a napszemüveg alatt görcsösen csukva volt a szemem, és villany sem égett, még a redőnyt is le kellett húzni, mert egyszerűen kimondhatatlanul bántott a fény. Ne feledjük, alig fél órája jöttem ki a műtétről (tehát ebben nincs semmi különös).

Ekkor elkezdtek volna cikázni a gondolataim (hisz már mindenki kiment TV-t nézni), de egyszerűen csak a műtét, és annak a lézernek a szörnyű hangja csengett a fülemben. A szemem előtt pedig nem túl szerencsésen az addig már 100szor megnézett erről szóló "oktató" filmek lebegtek. Erre aztán rendszerint mindig belenyilalt a fájdalom mindkét szemembe.

Persze hamar rájöttem, hogy nem a becsukott szemem előtt lepergő minifilmek hozzák elő a fájdalmakat, hanem a fájdalom vetíti állandóan elém a már elviselhetetlen képeket. Benyomtam azonnal 2 erős fájdalomcsillapítót, bár nem tagadom tudtam, hogy elég csekély a lehetősége annak, hogy hatni is fog, mivel a tavaszi mandulaműtétem alatt kiderült, hogy egyszerűen immunis vagyok a fájdalomcsillapítókra, és egyik sem hat :-/

Ekkor egy kicsit azért boldog voltam, hogy nem alvással ütöttem el a napomat, hanem helyette "fárasztó" olvasással. Így abban reménykedtem, hogy talán annyira fáradt leszek hamarosan ettől az egésztől, hgy a számomra leghatásosabb fájdalomcsillapító erőt vesz a képzelgéseimen és álomba merülök.

De nem így történt....sőt...ez a görcsös szemzárás már szinte megőrjített, mégsem tudtam kinyitni a szemem...ebben semmi elhallgatni való nincs...iszonyatosan fájt, majd megőrültem. És abban az időben egy darabig egy butaság futott át az agyamon, ami soha előtt és utána sem. Akkor, abban a hosszan tartó (több órás) "pillanatban" igazán baromnak tartottam magam, hogy ebbe egyáltalán belementem. Kellett ez nekem?! Szinte még ki sem hevertem a mandulaműtét utáni szörnyű 2 hetet, ami úgyis szörnyű, ha valaki Cataflamon él, nemhogy úgy, ha nem hat semmilyen fájdalomcsillaptó...

Nem tudtam mennyi az idő...Most tényleg nagyon lassan telt. Tök sötét volt minden, a többiek meg nem nagyon mertek zavarni, mert mivel állandóan csukva volt a szemem, biztos azt hitték alszom :) Közben hallottam a telefonom csipogását...sms...nagyszerű :) (mint később kiderült, pár barátom inkább üzit írt, nehogy megzavarjon szenvedésemben, ahelyett, hogy felhívott volna...a felvevő gombot még megtaláltam volna :)

Amikor kérdezték, hogy hogy fáj, az elején nem tudtam elmagyarázni, de sajnos volt rá egy egész kínzó éjjelem, hogy meg is találjam a valóságot ábrázoló szavakat. Ez viszont nem egészen az "idegentest érzés" és a "kellemetlen" voltak. Inkább valahogy úgy tudnám megfogalmazni, hogy olyan, mintha reszelt hagymát tennének mindkét szemhéjad alá (emiatt tartott az a görcsös szemzárás, mert ha csípi a hagyma a szemed, nem egyszerűen becsukod, hanem iszonyatos erővel, reflex-szerűen szorítod). Időnként pedig (az első napon pedig ez elég gyakori időközönként történt). Olyan volt, mintha egy fogpiszkálót is bedugtak volna a szemedbe, ami forgolódik. Néha "csak" azt érzed, hogy maga a teste nyom, viszont néha pont szembefordul a már amúgy is hagymával telt szemgolyódnak, és beleszúr...

Őrjítő volt...Az asszisztens azt mondta, hogy ez az "idegentest érzés" 3 nap alatt elmúlik. Akkor még sima ügynek tűnt, de ezen az "éjszakán", amikor még "csak" 19:00 óra volt, azt hittem soha a büdös életben nem telik le az a 72 óra. Hisz már ebbe a 2-be is belehaltam.

Egy idő után, a szememben egyre erősödött a fájdalom, míg a görcsös lábmerevedéseimet már nem kísérhettem hanghatással, hisz mindenki aludt körülöttem. Egész éjjel szenvedtem. Végig csukva volt a szemem, ám aludni mégsem tudtam. Az éjjel még önámításból bevettem 2 fájdalomcsillapítót, inkább csak hogy csináljak valamit, hátha addig is elterelődik a figyelmem. Hisz tudtam úgy sem hat, legalább is nekem nem (ez valami genetika, anyámtól örököltem, neki sem hatnak a fájdalomcsillapítók). Végül azon imádkoztam, hogy halljam már meg a troli zúgását a ház előtt, hisz akkor már 5 óra lenne. A kontroll időpontja de. 10:30 volt. De komolyan nem akart telni az idő. Végül lassan, nagyon lassan megérkezett a várva várt első troli. Egész éjjel az az 5 perces szemműtét (kívülről nézve) és a mandulámba szúrt tű roppanása váltakozott a csukott szemem alatt.

Reggel 8 volt már. A szemem be volt dagadva. Nem tudom, hogy akkor is ennyire be lett volna-e, ha alszom vagy ha a fájdalomcsillapító által ellazíthattam volna a görcsös szorítást. A sírástól és az amúgyis igen erősen való könnyezéstől kissé össze is ragadt, így a közeledő antibiotikum cseppentés nem hallatszott valami kellemes időtöltésnek, főleg azért, mert Ancikám nem lát a sötétben, hogy becseppentse, én pedig még iszonyatosan érzékeny voltam a fényre. Nagy vita közben végülis szétfeszegette a szemem, és becsöppentette a kötelező adagot, ami viszont nem segített nekem, viszont még kimerültebb lettem. Magam is meglepődtem, hogy 8 percre álombazuhantam. Persze felriadtam, amikor ahhoz a részhez értem mikor a lézernek az a furi hangja volt.

Végül úgy döntöttünk (azaz annyira unszoltam a Pártfogómat), hogy hamarabb bemegyünk, hátha tudnak velem valamit csinálni. Azt mondták ugyanis, hogyha tudom, akkor minél többet legyen nyitva a szemem, mert úgy gyorsabban gyógyul. Ehhez képest nekem még 1 percig se volt nyitva, még mindig görcsös szorításban volt. Bementünk több mint egy órával hamarabb, de nem volt megvárakoztatás vagy ilyesmi. Nem az volt a lényeg, hogy megszívassanak, mint általában a többi részlegen teszik, ha sürgős ellátásra lenne szükséged.

Az asszisztens amint meglátott, azonnal leültetett, és mindegy volt, hogy sokkal hamarabb érkeztünk, és mások is vannak előttem, ő csak cseppentette a csodacseppet. Nem kellett hozzá kinyitnia a szemem. Meglepő gyakorlattal és magabiztossággal csak lehúzta az alsó szemhéjam, és odacseppentett. Persze amikor az visszatért a rendszerinti helyére, akkor elterjesztette a csepp gyönyörkés érzetét. Először nem tudtam mi az. Aztán kezdtem érezni a műtét előtti hatást...A csodacsepp helyi érzéstelenítő volt. De milyen jó volt! Nekem többször kellett cseppentenie, mint másnak ahhoz, hogy végre kinyissam a szemem, és ne érezzem a fényt, és semmilyen idegen, oda nem való testet a szememben. Majd bementem egy rutin vizsgálatra. Minden a várakozásoknak megfelelően alakul, semmi gond nincs - mondta a doktornő. Huhh...

Ekkor megkaptam a második cseppenteni valót, a műkönnyet. Ezt is naponta 5ször kell cseppenteni, de nem szabad egymás után az antibiotikummal, hogy ne oltsa ki egyik a másikat). Szerencsére az érzéstelenító mellett beadta az asszisztens nő az éppen aktuális antibiotikum adagomat is, így nem kellett Ancikámnak szenvednie és veszekednie velem, hogy kinyissam a szemem. Ezek után végre haza indultunk. Haza haza, hisz a következő kontroll csak jövő hétfőn lesz (ez a nap pedig szerda volt), így még volt5 napom arra, hogy végre tisztességesen gyógyuljak, és gyakoroljam a szemnyitogatás művészetét, hogy minél hamarbb láthassak...

Végre eljött a műtét időpontja. A vizsgálaton azt mondták, hogy 2009. október 7. 16:00. Nah, el lehet képzelni, hogy majd megőrültem, amikor szerda reggel felébredtem, és még tudtam, hogy aznap délutánig még jó sokat kell várnom.

Bár nekem még mindig tág volt a pupillám a 2 nappal azelőtti alkalmassági vizsgálattól, úgy voltam vele, ha már úgyis egy hosszű ideig tartó vakságra vagyok utalva, olvasok...Hiszen mit tesz egy ember, ha megmondják neki, hogy másnaptól sánta lesz? Személy szerint én tuti csak futnék, futnék...

Szóval egész nap olvastam, mert a doktornő azt mondta, hogy nem kell semmiféle különlegeset tennem műtét előtt, mármint nem ennem, vagy pihennem, vagy akármi. A lényeg csak az volt, hogy valahogy elteljen a napom a műtétig. Ez olyannyira jól sikerült, hogy majdnem le is késtem (kicsit izgalmas volt az Alkonyat, amit még csak most olvastam el:).

Szóval rohantam, de szerencsére még voltak előttem 2-en (akiket még előttem kellett megműteni). Amint megérkeztem, még egy röpke, ámde igen fontos szemvizsgálat, hogy tényleg úgy kell-e beállítani a gépet, aztán már jött is a csepegtetés-

Hát legalább 2 dl szemcseppett cseppentett "belém" a segítőkész asszisztens. És ez 2 fajta csepp volt. Az egyik az érzéstelenítő, a másikban nem vagyok biztos, de 90%, hogy antibiotikum. Azért erre gondolok, mert a műtét közben felváltva cseppentették az antibiotikumot és az érzéstelenítőt. No de ne szaladjunk előre :)

Szóval az előkészület csak cseppentésből állt (azt hiszem nem volt hosszabb 10 percnél), és abból, hogy fel kellett vennem a műtős sapkát, és a cipőmre a zacskós lábbelit :) (egyébként meg saját ruhában voltam, úgy, ahogy épp odamentem.

Ezek után szépen beléptem abba a szobába, ami hatalmas feliratokkal óva int a belépéstől, mert lézert használnak odabent.

Ekkor lefeküdtem a hűvös ágyra. Bent olyasmi volt, mint egy röntgenezőben. Amint próbáltam háttal lefeküdni, vigyáznom kellett, nehogy beverjem a fejem a fölöttem lévő készülékbe.Amikor lefeküdtem, akkor 2 piros lámpát láttam szemtávolságra egymástól, én akkor azt hittem az a lézer, de azóta sem tudom. És ezután minden olyan gyorsan történt, hisz az egész műtét nem volt több 5 percnél mind a két szememmel mindennel együtt. Fájdalmat nem éreztem, csak nyomást. És én azt hittem, hogy bazi zavaró lesz, hogy ébrenlétem alatt a szememmel babrálnak, még ha nem is érzek határozott fájdalmat. De ebben kellemesen csalódtam. Igaz, én mazohista vagyok, így megnéztem szinte az összeslétező filmet (a discoveryn és youtubon egyaránt) a szemműtétekről, így félig-meddig tudtam, hogy melyik résznél tartunk, és inkább a tudat volt kellemetlen.

Szóval a jobb szememmel kezdték (nekem szerencsém volt, és sikerült rábeszélnem a doktornőt, hogy egyszerre műtse, pedig az előttem levő hiába könyörgött, annak nem engedte). Felfelé kellett néznem egy zöl pontba, addig a másik szememet leragasztották valami olyasmival, mint a röntgennél szokták a többi testrészt, hogy ne sérüljön, de nem tudom, hogy ez ólom volt-e. Szóval éreztem a nyomást a szememen, amikor valamivel dörzsölte (ezt a dörzsölést csak filmekről tudom, magát a dörzsölést nem lehet érezni). Ez kb fél, max 1 percet vett igénybe, aztán totál el kellett merülnöm a zöld hálós lámpában, aminek csak a hangja idegesített. Féltem még pislogni is, nehogy elrontsam az egészet, de többször hangsúlyozta a doktornő, hogy nem baj, sőt pislogjak, ha úgy érzem, hogy kell. Ezután még belecseppentettek vagy 1deci szempcseppet (itt már biztos, hogy érzéstelenítő, s antibiotikum volt). Következett a másik szemem ugyanúgy, minden, mint az elsőnél, annyi különbséggel, hogy ezen nem éreztem már a nyomást sem. Viszont itt már megcsapta az orromat az égett szag.

A jobb szememet 16másodpercig, a balt pedig 14-g lézerezték.

Hamar túl lettem rajta. Örültem, hogy megtettem, én jobban féltem attól, hogy majd valami reflektor világít a szemembe, közben nyúlkálnak bele. Nem a kimondott fájdalomtól féltem, mert azt már sokmindenkitől hallottam, hogy fájdalmat nem lehet érezni. De én tényleg meglepődtem, hogy egyáltalán nem volt zavaró a matatás, és szerencsére sötét volt a szoba a műtét alatt, így a fénnyel sem kellett bajlódnom.

Nekem nem kötötték le a szememet, pedig azt hittem lefogják. Mint kiderült csak az egy szemeseknek kötik le, hogy ne szennyeződjön, míg hazaér, aztán azoknak is le kell venniük. Kaptam egy tubus cseppet. Az első a hangsúlyozottan kötelező antibiotikus volt, amit 5 napig napi 5ször kellett cseppenteni, aztán a másnapi "viszontlátás" reményében le is léptem. A jöttöm és távozásom közt mindennel együtt fél óra telt el.

Amint kiléptem a klinika ajtaján, már éreztem, hogy éget a jobb szemem, és görcsösen szorítom. A jobb szememből kiment az érzéstelenítő.  

Végre eljött a vizsgálat napja (2009.október 5-én). Én a vizsgálattól sokkal jobban rettegtem, mint magától a műtéttől. Én ugyanis már 10 éve viselek szemüveget állandó jelleggel, és az akkori szemorvosom (szolnoki magánrendelésen) azt mondta, hogy 30%os a látásom, és még az is lehet, hogy meg fogok vakulni (ekkor voltam 13 éves). Nem hiszem, hogy bárkinek is le kellene mondanom, hogy mekkora trauma volt ez akkor az egész családomnak. Természetesen felírt egy jó erős szemüveget, és én lassan, csendben vártam, hogy a szemem lángja végleg kihúnyjon...

Én jó sportoló voltam (úszás, kosárlabda, kézilabda). Akkor kellett abbahagynom a kézlabdát, amikor már a bajnokságon az ellenfél csapatának passzoltam a labdát, mert nem láttam már annyira sem...A kontaklencsét többször is kipróbáltam, de a szemem nem szerette, és iszonyatosan kiszárította, meg nem akart befodulni a helyére, így csak bazi kényelmetlen, és homályos látást biztosított.

Szóvaé az évek alatt "természetesen" párszor kaptam erősebb szemüveget, hisz szemüvegben sem láttam rendesen, és már tényleg a legrosszabbra gondoltam.

Tehát emiatt hittem azt, hogy lehet, hogy már műteni sem lehet a szemem, olyan gyatra.

Azonban végre eljött az alkalmassági vizsgálat napja, nagyon fel voltam dobva. Amint odaértem, jött a táblás vizsgálat, és a lencsék helyezgetése a szemüvegbe. Utána géppel is megvizsgálták a szemem, majd lefényképezték az íriszem és a szemem szerkezetét egy speciális géppel, hogy a számítógéppel be tudják programozni a lézert.

Ezek után jött a könnyvizsgálat, ami arról szól, hogy 1-1 vékony kis lapot dugnak a szemeidbe, ami bazira csíp, te meg könnyzel, mint a kiskrokodil a mesékben. Ez nem vicc...életemben nem potyogtak még így a könnyeim, sírhattam bármennyire is :)

Ezután jött a pupilla tágítás, és a vizsgálatok nagy része megismétlődött eme állapotomban is. Majd egy másik géphez mentünk reflexvizsgálatra (akkor még ezt nem tudtam :). Én gyanútlanul megint felhelyeztem az állam ahova kell, és nekidöltöttem a homlokomat aminek neki kellett dönteni, és tessék, levegőt köpött a gép a szemembe...nah, hát én megijedtem egy pöppet :)

Mindent összevetve a vizsgálat alig 2 órát vett igénybe, vagy egy kicsit kevesebbet.

Az eredmény pedig, hogy műthető a szemem. Sőt az is kiderült, a szemüvegem bemérése után, hogy már 10 éve hordok szemenként 1;1,5 dioptriával nagyobb lencsét a kelleténél, mert anno rosszul mérték be. Hát ledöbbentem, és természetesen megint feldühített néhány orvos nemtörődömsége. Pedig csak annyit kellett volna csinálnia anno, hogy pupillát tágít (gyerekeknél még kötelező szemüveg felírásnál).

Na mindegy ez jól sült el. A PRK-t választottam, és a műtétig alig maradt 2 napom :) 

Kereken egy hónap telt el az utolsó bejegyzés óta, de rengeteg dolgot sikerült átnéznem az üggyel kapcsolatban, és sikerült megválasztanom a helyet és a műtét fajtáját.

Először az interneten keresgéltem, de a beírt szavakra (szemműtét, lézeres szemműtét, PRK, IntraLasik, Lasik...) egyre csak ugyanazok az oldalak jöttek elő, ami nekem elég egyoldalúnak tűnt egy idő után. Próbáltam blogokon keresztül is értesülni arról, hogy hol és melyik fajta műtét a legjobb. Nekem sajnos elég meghatározó volt az eredmény mellett a műtét ára is, így az IntraLasik-ről szinte azonnal le is mondtam. Vannak helyek, ahol beszámítják az üdülési csekket, így először az ilyen helyeket részesítettem előnyben. A helyszín kérdésnél természetesnek tűnt Budapest, azon belül pedig még válogattam a klinikák között. Végül egy blogban elég rosszalló megjegyzésként olvastam (állítólag nagyon megváratták az édesapját betegfelvételkor...) a szegedi Szemklinikáról is. Oda sajnos személyesen kellett elmennem, hogy árlistát kérjek, de megérte. Az üdülési csekket ugyan nem fogadták el, de minden féle eljárás sokkal olcsóbb volt, mint a pesti klinikák esetében. Így nekem a helyszín már el is dőlt. Míg az alkalmassági vizsgálat Pesten 12000HUF, addig Szegeden 5000HUF, vagy míg a PRK műtét Pesten 129.000 HUF/szem, addig Szegeden ugyanez a műtét csak 103.000HUF/szem, stb...

Szóval aznap, amikor megkaptam a tájékoztatót és elolvastam, rohantam is vissza, hogy be is jelentkezzek alkalmassági vizsgálatra. Ez volt egy hónapja. Az időpontot kicsivel több mint 2 hét múlvára kaptam, viszont a vizsgálatra rá 2 nappal már be is jegyeztek feltételesen (a vizsgálattól függővé téve) a műtétre.

Nagyon előzékenyek voltak, de ez szigorúan véve nem a Szegedi Szemklinika, hanem egy cég (most ne kérdezzétek a nevét, későbbiekben megtalálom valahol) bérel helyet a Klinikán, így nincs sorban állás, vagy ilyesmi. Nagyon kedvesek, és az eddigi tapasztalataim szerint tényleg fontos nekik a gyógyulásunk.

Pár hónapja merült fel bennem először, hogy talán megoldás lenne a lézeres szemműtét a már 10 éve tartó vaksiskodó szemüvegviselős állapotomra...Akkor még igazából csak játszottam a gondolattal. Megnéztem a gogliban pár bejegyzést, és elkezdtem kiokosodni a témából. Így az egész nyaramar azzal töltöttem, hogy összeszedjem a pénzt a műtétre.

Mivel sikerült összekaparni a zsetont a kezelésre, ezért jelenleg ott tartok, hogy megpróbálok információt gyűjteni arról, hogy melyik módszer a legbiztonságosabb és legeredményesebb...