Vizsgálat
Végre eljött a vizsgálat napja (2009.október 5-én). Én a vizsgálattól sokkal jobban rettegtem, mint magától a műtéttől. Én ugyanis már 10 éve viselek szemüveget állandó jelleggel, és az akkori szemorvosom (szolnoki magánrendelésen) azt mondta, hogy 30%os a látásom, és még az is lehet, hogy meg fogok vakulni (ekkor voltam 13 éves). Nem hiszem, hogy bárkinek is le kellene mondanom, hogy mekkora trauma volt ez akkor az egész családomnak. Természetesen felírt egy jó erős szemüveget, és én lassan, csendben vártam, hogy a szemem lángja végleg kihúnyjon...
Én jó sportoló voltam (úszás, kosárlabda, kézilabda). Akkor kellett abbahagynom a kézlabdát, amikor már a bajnokságon az ellenfél csapatának passzoltam a labdát, mert nem láttam már annyira sem...A kontaklencsét többször is kipróbáltam, de a szemem nem szerette, és iszonyatosan kiszárította, meg nem akart befodulni a helyére, így csak bazi kényelmetlen, és homályos látást biztosított.
Szóvaé az évek alatt "természetesen" párszor kaptam erősebb szemüveget, hisz szemüvegben sem láttam rendesen, és már tényleg a legrosszabbra gondoltam.
Tehát emiatt hittem azt, hogy lehet, hogy már műteni sem lehet a szemem, olyan gyatra.
Azonban végre eljött az alkalmassági vizsgálat napja, nagyon fel voltam dobva. Amint odaértem, jött a táblás vizsgálat, és a lencsék helyezgetése a szemüvegbe. Utána géppel is megvizsgálták a szemem, majd lefényképezték az íriszem és a szemem szerkezetét egy speciális géppel, hogy a számítógéppel be tudják programozni a lézert.
Ezek után jött a könnyvizsgálat, ami arról szól, hogy 1-1 vékony kis lapot dugnak a szemeidbe, ami bazira csíp, te meg könnyzel, mint a kiskrokodil a mesékben. Ez nem vicc...életemben nem potyogtak még így a könnyeim, sírhattam bármennyire is :)
Ezután jött a pupilla tágítás, és a vizsgálatok nagy része megismétlődött eme állapotomban is. Majd egy másik géphez mentünk reflexvizsgálatra (akkor még ezt nem tudtam :). Én gyanútlanul megint felhelyeztem az állam ahova kell, és nekidöltöttem a homlokomat aminek neki kellett dönteni, és tessék, levegőt köpött a gép a szemembe...nah, hát én megijedtem egy pöppet :)
Mindent összevetve a vizsgálat alig 2 órát vett igénybe, vagy egy kicsit kevesebbet.
Az eredmény pedig, hogy műthető a szemem. Sőt az is kiderült, a szemüvegem bemérése után, hogy már 10 éve hordok szemenként 1;1,5 dioptriával nagyobb lencsét a kelleténél, mert anno rosszul mérték be. Hát ledöbbentem, és természetesen megint feldühített néhány orvos nemtörődömsége. Pedig csak annyit kellett volna csinálnia anno, hogy pupillát tágít (gyerekeknél még kötelező szemüveg felírásnál).
Na mindegy ez jól sült el. A PRK-t választottam, és a műtétig alig maradt 2 napom :)